Borember

Az ősz abban az időszakában jártunk Berecz Stepahanie-nál Mádon, mikor éppen volt pár nap az idén oly szűkre szabott úgynevezett indián nyárból.
Takács Lajos, az idei Magyar Borért díj kitüntetettjéről, az a hír járja, hogy a gyors döntések embere.
A Vince 2009 boresemény közönségét is elbűvölte a Borvilág Madonnájának becézett Jancis Robinson stilusa.
Gyönyörű balaton felvidéki tájon jártunk, háttérben a Szent György-hegy, másik irányban pedig a Balaton és a szigligeti várrom. Szászi Endre 10 évvel ezelött úgy döntött, hogy nem elég erre a csodás helyre kijárni, hanem itt kell élni.
„Karácsonykor csörgött a telefonom, még néztem is ki lehet az, aki ilyenkor hív. Az egyik régi vásárlóm volt, akinek a hangját nagyon távolból hallottam. Azt mondta, hogy Thaiföldön vannak, a cunami mindenüket elvitte, egy hátizsákot tudtak megmenteni, abban volt az én egyik kékfrankosom, most a tengerparton ülnek és az én egészségemre koccintanak.”
Szinte téli időjárás fogadott minket március elején Egerszalók határában, a Hangács dűlőben. A birtok összesen 42 hektár, ez a dimbes-dombos dűlő 17 hektár, több, mint 10 féle szőlőt terem. Lőrincz György elmesélte, hogy épp kadarkát oltanak, hogy egységesebbé tegyék a Hangácsban termelt szőlőt.
Napsütötte lankás vidék. Szőlőteraszok, amerre csak ellátunk. Október elején még gyönyörű idő volt a szekszárdi dombokon, épp hogy elkezdődött a szüret. A löszös, agyagos talajon sokféle vörös szőlő érzi jól magát, de a terület gazdája szerint legjobban a kékfrankos van otthon ezen a környéken.
Tanárból lett Ki mit tud győztes, majd műsorvezetőből borász és vendéglős. Szerinte a jó borhoz nemcsak jó szőlő és jó körülmények, hanem sok türelem és alázat is kell. A jó bor pedig meghálálja a törődést, jöhet a borfesztivál szervezés, ami vonzza a turistákat.
Andreas Larsson sommelier világbajnok tizenegy éve profi kóstoló, aki imádja a magyar borokat. A svéd borszakértő már többször járt hazánkban, és nemrég Borkultusz című műsorunknak adott exkluzív interjút.
Hogy lesz valakiből közgazdász, borkóstoló, tanár, majd a borakadémia igazgatója? Úgy, hogy nagyon szereti a bort, pedig úgy nőtt fel, hogy nem voltak a közelében borászok vagy boros pince de még szőlő sem. A két gyerekes anyuka most a nemzetközi borakadémia vezetője. Végigjárta a szamárlétrát, mindent kipróbált, és azt mondta, semmi mással nem szeretne már foglalkozni – csak a borokkal.